A szegedi Fogadalmi templom – a tervpályázat és Schulek megbízatása

A Fogadalmi templom körüli közgyűlési csatározásokkal egyidőben egy átgondolt tervező munka folyt az építés megkezdésének előkészítésére. A város főmérnökét, Tóth Mihályt 1900-ban külföldi tanulmányútra küldik, hogy összegyűjtse az utolsó fél évszázadban épült legjelentősebb hazai és európai templomok építési adatait és költségkihatását.




A főmérnök 23 templom adatait terjeszti még ugyanez év végén a tanács elé. Megállapítja, hogy a megvizsgált templomok mindegyike történelmi stílusban épült – többségük gót, de szórványosan román és reneszánsz építmény is akad köztük. Építési anyaguk tégla, amelyet faragott kővel kevernek a sérülésnek jobban kitett vagy díszesebbre tervezett részeknél. Tapasztalatai és a belvárosi templom funkciója alapján – a jelenlegi lélekszám és várható növekedésének figyelembevételével – egy 3400 fő befogadására alkalmas, gót stílusú, háromhajós csarnoktemplom felépítését javasolja.

A dóm egyik látványterve

„Figyelembe véve a helyi körülményeket s a kő drágaságát, az építés túlnyomó anyagául a tégla veendő számításba, kövek és faragott kövek csak a templom azon külső részletein alkalmazandók, amelyek az idő viszontagságainak s a megrongálódásnak legjobban ki vannak téve, mint lábazat, párkányok, élek, ablakkeretek, csúcsok, galériák, lépcsők. A belső díszítő és kőfaragó munkák a drága kő helyett gipsz vagy műkőből készülhetnek.”
Az ily módon felépítendő templom összköltsége a tapasztalatok alapján 1,5 millió koronára becsülendő, amely összeget a tanács úgy reméli előteremteni, hogy a város közlegelőiből 3500 holdat bérbe ad, amelynek bérleti díja 25 év alatt – más adakozás híján is – biztosítja az építési költségeket. Ha ezt a közgyűlési határozatot „társadalmi adakozásnak” tekintjük, akkor az eltelt két évtizednek a fogadalom valóraváltására tett leghathatósabb intézkedését kell üdvözölnünk benne, amely ha távol is, de reális gazdasági számítások alapján jelöli ki a templom felépítésének idejét.

Fadrusz keresztje

Sokkal egyértelműbb az az ugyancsak 1900-ban tett felajánlás, amelynek a templom máig is egyik legértékesebb műkincsét köszönheti. A Szegedi Képzőművészeti Egyesület igazgatója az egyesület 1900-as őszi kiállítására meg akarja szerezni Fadrusz Jánosnak akkor már nemzetközi hírű „Krisztus a keresztfán” сímű alkotását, amelynek a művész a Műcsarnok 1892. évi téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat nagydíját és az 1900-as párizsi nemzetközi kiállításon a „grand prix”-t köszönheti. Levelében tehát az igazgató nemcsak a szobor beküldését kéri, hanem árának megjelölését is. Az akkor épp a szegedi Tisza Lajos emlékművön dolgozó Fadrusz erre nagyvonalúan felajánlja szobrát a mecénás város felépítendő fogadalmi temploma számára, amint azt később írta, mivel az emlékmű készítése közben „(…) a város hatósága részéről, valamint egyesek részéről (…) legszívesebb fogadtatást kapott, amely utóbbiban művészetét látta megtisztelve.”

Tervpályázat – csak magyar anyagból 

A Demeter templomot műemlékké nyilvánító miniszteri határozatot visszájára fordító tanácsi előterjesztésen felbolydult „közhangulat” lecsendesítésére, a sürgős megoldást követelő közgyűlési határozatok kierőszakolóit megnyugtatandó 1903-ban tervpályázatot írnak ki.

Hogy a tervpályázat csupán újabb időnyerést szolgál, azt jelzi az is, hogy a pályázati kiírás sem a felépítés helyére, sem a belső kiképzésre nem tartalmaz utalást, amelynek híján aligha lehet kifogástalan vagy inkább kifogásolhatatlan pályaművet remélni.
A pályázati kiírás feltételei egyébként megegyeznek az 1900. évi főmérnöki javaslattal, csupán a konkrét stílus-megjelöléstől tekintenek el, és elegendőnek tartják a történelmi stílus kikötését. Meghatározzák viszont, hogy az építkezésnél kizárólag magyar anyag használható, és ez alól csak akkor engedélyeznek kivételt, ha az illető anyag az országban be nem szerezhető.
A pályázat kiíróinak számítása bevált. Az 1904. április 1-ig 35 mű érkezett a bíráló bizottsághoz. A jeligés munkák közül a döntnökök első körben nem tudtak választani, végül a beérkezett pályaművek között a 12 tagú bírálóbizottság az I. díjat nem adta ki, a II. díjat Aigner Sándor és Rainer Károly közös tervének, a III. díjat pedig Foerk Ernő és Sándy Gyula együttes pályaművének ítélte oda.
Az időnyerés időleges, és alig néhány hónapos viszonylagos szélcsend után újabb javaslatok és határozatok és újabb fellebbezések követik egymást. Úgy látszik, hogy a Demeter templom fenntartására tett erőfeszítések zsákutcába juttatták a fogadalom ügyét, amely az egyház tekintélyét is fenyegeti.

A Szent Demeter templom elhelyezkedése a mai Dóm téren

„Bontassék le a Demeter templom” 

Végül az 1907. évi 187. sz. közgyűlési határozat kimondta a Demeter templom lebontását, amely határozatot mind a belügyminiszter, mind a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyja – utóbbi azzal a kikötéssel, hogy a templom „…műemléki részletei megőriztessenek.”
A bontás a kétszáz éves tetőszerkezet leemelésével kezdődött. A gerendák olyan jó állapotban voltak, hogy azokat felhasználták az újonnan épülő városi bérpalotához. A gyorsabb munkavégzés és az egyszerűség kedvéért a hatalmas boltíveket robbantással döntötték le, és ugyanezt a módszert akarták alkalmazni a torony esetében is. Azonban a környező házak ehhez már túl közel voltak, így maradtak a kézi csákányozás mellett, ami – a ma is álló Dömötör torony szempontjából – szerencsés véletlennek bizonyult.
A Demeter templom tornya kívülről négyszögalakú volt és csak a kézi bontás során tárult fel a nyolcszögletű régi torony. A múzeum akkori munkatársát, Cs. Sebestyén Károlyt már korábban megbízták a környék régészeti kutatásával. A rohamtempóban folyó ásatások során kiderült, hogy a templom tulajdonképpen már az ötödik a sorban: a folyamatos átépítések, bővítések, tűzvészek nyomán egyre újabb és újabb szentélyek készültek a korábbi alapokra. A középkori falakat pedig valószínűleg az 1444-es, 8-as erősségű szegedi földrengés rombolta le.
A kutató figyelme az új lelet hírére azonnal a különleges torony felé fordult és alapos munkával megörökítette annak alaprajzát, külső megjelenését, és behatárolta építésének legvalószínűbb korát. Ezek alapján a tornyot és a már elpusztult korabeli templomot hozzávetőlegesen a XIII. század közepén azok a hospesek építhették, akiknek a tatárjárás után IV. Béla 1247-ben a csongrádi várhoz tartozó Tápé nevű néptelen földet adományozta. Ők kezdték építeni a szegedi várat is, illetve a Palánk városrész megalapítói és telepítői voltak.

A legrégebbi falak alját azonban a folytonosan feltörő talajvíz csak közel három méteres mélységig engedte követni és a Fogadalmi templom építésének sürgető határideje miatt a XVIII. századi kripta is érintetlen maradt.
Nagy vita támadt a torony sorsáról, sokan az elbontása mellett kardoskodtak. Megmentése többek közt Móra Ferencnek köszönhető, aki írásaiban erősen gúnyolta és „keresztény barbárság”-nak nevezte a torony elbontását. Juhász Gyula így ír a toronyról: „A csonka torony nekem is szívügyem. Ez a beszédes emlék túlélte a tatárokat és Mátyás királyt, Dózsa Györgyöt és a törököket, a szegedi boszorkányokat, Dugonicsot, a szabadságharcot és a világháborút. Bennünket is túl fog élni, Szeged szebb lesz, mint volt, és ő, nagy idők tanúja, bizonyságot tesz ezer esztendő mellett.” 

Másfél millió korona 

Bár még az építési költség mintegy fele, 800.000 korona gyűlt csak össze, egyszerre végeszakadt a huzavonának, illetve úgy tűnik, hogy vége szakadt. A polgármester a Fogadalmi Templom Bizottság egyetértése alapján azonnal fölveszi a kapcsolatot Schulek Frigyessel, a budai Mátyás templom és a Halász bástya tervezőjével. A megbeszélések eredményeként Schulek vállalja a tervek elkészítését, s a polgármesteri intézkedést 1908. november 25-i ülésén a közgyűlés is legalizálja:
„…elfogadva a fogadalmi templom bizottság javaslatát, a város polgármestere által annak alapján lefolytatott tárgyalásoknak a 8063/1908. sz. polgármesteri átiratban foglalt eredményét, a fogadalmi templom és belső felszerelése kiviteli terveinek elkészítésével és az építés műszaki vezetésével Schulek Frigyes műegyetemi tanár urat bízza meg, és hozzájárul azon véleményéhez, hogy a fogadalmi templom kupolás román stílusban épüljön, az épület költségeit … 1.200.000 koronában, a belső berendezés költségeit… 300.000 koronában állapítja meg.” 

Schulek Frigyes, a tervező 

Schulek örömmel értesül a közgyűlési határozatról, zavarja azonban az építésügyi tervpályázatoknak megjelent új szabályzata, amely szerint „A pályabírákként szereplő szakférfiak a pályázatban részt nem vehetnek, a tervpályázat tárgyát képező építkezéseknél mint tervezők vagy vállalkozók később sem szerepelhetnek …” – ő ugyanis az 1903-ban kiírt tervpályázat elbírálásában az Építőművész Szövetség hivatalos kiküldötteként vett részt. Állásfoglalásért a rendeletet kiadó Kereskedelemügyi Minisztériumhoz fordul, de a megrendelő város is akcióba lép a művész lelkiismereti aggályainak leküzdésére. A polgármesteri levél hosszú oldalakon értelmezi az új rendeletet, amely elemzés végső konklúziója – megegyezően a minisztériumi állásfoglalással – az, hogy Schuleket nem köti az új rendelet, mert nem pályázatról, hanem megbízásról van szó.

Az építész aggályai ugyan elmúltak, de közben újabb félév telt el, mire a megbízási szerződést 1909. május 23-án a polgármester Schulekkel megköti, amelyet a közgyűlés már 27-én jóvá is hagy. A szerződés csak a legáltalánosabb kikötéseket (befogadóképesség, építési költség, építési anyagok) tartalmazza. Ezek most is megfelelnek az 1900-as főmérnöki előterjesztésnek, egyetlen betoldással, miszerint „…kívülről pótanyag mellőzésével…” kell megoldani az építésznek a templom falburkolását.
A tervező tiszteletdíjaként a szerződés a beruházási összeg szokásos százalékarányát köti ki, így a külső munkálatok esetében a végső költségek 4%-ában, a belső építészeti munkálatoknál 7,2%-ban határozzák meg. A határidőket a szerződés a következőkben rögzíti: „a vázlattervek bemutatására 1909. október 15., a tervezet és részletes költségvetés bemutatására a vázlattervek végleges elfogadása után hat hónap, a templom befejezésére a munka megkezdésétől számítva négy év.”


Az előző részben: A fogadalomtól a tervezésig
A következő részben:  Foerk Ernő átdolgozott tervei