2014. június 23., hétfő

Béth Hácháim – A szegedi zsidó temető

A múlt és az ősök tisztelete minden vallásban fontos, de a zsidóságnál mindig is különösen nagy hangsúlyt kapott. Ők örökre váltják meg maguknak a sírt, azt a földdarabot, ahová semmi földi hívságot nem visznek magukkal.


„Csak az élőknek fáj a halál,
a halottnak nem fáj az élet.”
Sírfelirat a szegedi zsidó temetőben





A ma is létező, 182 évvel ezelőtt létesített zsidó temetkezési hely közel 5,6 hektáron terül el. A belvárosi temetőn belül a római katolikus és a szerb ortodox részektől körülölelt izraelita sírkertben az ember egy külön világba csöppen.
A hatalmas fáktól, néhol áthághatatlan bokroktól, kis csapásoktól szabdalt területen Szeged egy parányi történelmi múltja is ott található. Egyik helyen a világhíressé vált Pick nevet, máshol rabbik, egyetemi professzorok és neves művészek neveit olvashatjuk. Családi kriptaépületek, kisebb-nagyobb sírtáblák mindenfelé, amikhez szűk, mohás, köves utacskák vezetnek. De ez a temető nem az első, amely Szegeden létezett, korábban két másik helyre temetkeztek a zsidók.

Az első zsidó temető

Az első temetkezési hely 1794-től 1831-ig volt használatban, mely az akkori város szélén, a zsidó közösség kérvényezésére engedélyezett a helytartótanács. Ez a Régi temető, mely a mostani Kálvária sugárút és a Londoni körút sarkán helyezkedett el. Noha hosszú időre tervezték – és területét már 1810-ben növelni is kellett –, csak 38 éven keresztül szolgált nyugvóhelyül. Első temetkezési helyként ide kísérték ki a hitközség korai időszakában elhunytakat, és a későbbi nagy dinasztiák őseinek földi maradványait. 1831-ben a sírkertet bezárták, majd a mostani Belvárosi temető mellett jelöltek ki új helyet.
A Régi temető azonban megmaradt, és az 1860-as évekre a város szinte teljesen körülvette. Ezért 1866-ban kötelezték a közösséget, hogy a köveket hordja el, de az elhunytak testére ez nem vonatkozott, azok maradhattak volna a helyükön. Löw Lipót rabbi azonban úgy döntött, hogy hittársaik porhüvelyét sem hagyják ott, ezért 1868-ban mindet exhumálták, és áthozták a mostani temetőbe, ahol számukra külön, sövénnyel bekerített helyet hoztak létre. A 42 férfi és 33 nő maradványai közül néhányan családi sírboltba kerültek, de 65-en a 7-es parcellában – nem messze a rabbik sírjától – nyugszanak, a málladozó kövű sírok gyöngyfüzérében. A maradványok alapján következtethető, hogy az áthozott sírjelek egyszerű homokkövek voltak, héber vésetekkel, minimális díszítő- és szimbólumelemekkel.

Az ideiglenes árvízi temető

Az 1879-es nagyárvíz a város zsidó lakosságát sem kímélte. A halotti anyakönyvek és egyéb hivatalos jegyzékek szerint öten lettek a víz áldozatai, köztük egy gyermek is. A városra törő víz pusztítása után 1879. március 12-én a Kamaratöltés mellett elterülő városi sírkert délnyugati részét jelölték ki a temetések helyéül. Abban az évben augusztus 23-ig – a víz áldozataival együtt – összesen 24 zsidót temettek ide. Később a tetemeket átszállították az akkor már ismét működő új temetőbe, ahol családjuk körében, vagy egyéni sírhelyeken lelték meg végső nyugalmukat.

Az új zsidó temető

A jelenlegi szegedi zsidó temetőt 180 éve, 1831-ben létesítették. Többször bővítették, csőszház készült rá, és mivel az első ravatalozót, a ciduk hadin házat az árvíz elvitte, Baumhorn Lipót tervei alapján megépült a mostani, méreteiben és kialakításában is impozáns cinterem.
Létesítése óta az idők folyamán több mint hatezer temetés történt, közülük sok hely már sajnos nem azonosítható. A korai sírkövek felirata sok esetben már alig olvasható, az újabbakon idézetek, sírversek, az elhunytra utaló feliratok olvashatók. A kor vallásos előírásainak értelmében minden sírfeliratot felülbírálat, és engedélyezés céljából be kellett mutatni a hitközség vezetőségének. Szabályok mondták ki, hogy a sír felőli oldalon rövid héber felirat, majd az életrajzi adatok, ezután két vagy négy, kivételes esetben több héber verssor, majd a vallásos megnyugvás szavai következhetnek, a kő másik felén pedig német vagy magyar szöveget is engedélyeztek. Héber felirat nélkül azonban nem lehet sírjel.
A szegedi zsidó temető különlegessége, hogy számos sírkövön szimbólummal kísérve tüntetik fel az elhunyt születési évét – ezt egy csillag jelképezi –, a házasságkötésének időpontját – egy gyűrűvel jelölve –, majd a halál évét, melyet a mákgubó, a béke és megnyugvás szimbóluma jelez.


Baumhorn Lipót és a cinterem

Baumhorn Lipót a magyarországi zsinagógaépítészet kétségtelenül legnagyobb egyénisége. Több évtizedes alkotói tevékenysége nagy részét zsinagógák tervezése és építése tette ki. Ilyen lenyűgöző számú és magas művészi színvonalú életművel kortársai közül talán csak a színházépítő Fellner és Helmer rendelkezik. Tervei alapján 1903-ra épült meg a Széchenyi téren álló Szeged-Csongrádi takarékpénztár épülete is.
A szegedi zsinagóga Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. A már évtizedek óta tervezett épületet Löw Immánuel szegedi főrabbi ösztönzésére és aktív közreműködésével 1903-ban avatták fel. A zsinagóga épületével és berendezésével egy időben – ugyancsak Baunhorm Lipót tervei alapján – egyazon eklektikus stílusban, mór, szecessziós elemekkel kombinálva épült meg a Gutenberg utcában az Izraelita Hitközségi Székháza, majd a zsidó temető cinterme, a kupolás Ciduk Hadin ház.
A zsidó temetőben álló épület jellegzetes alakjával, téglaburkolatával szinte testvére a szegedi új zsinagógának és a hitközség épületének. Szimmetrikus kialakítású, visszafogott kialakítású belterével a zsidó hagyományok szerinti halottbúcsúztatások színtere. Aljában mintegy negyven kripta-fülkét építettek, melyhez a halottakat az épület közepén lévő – ma szőnyeggel letakart – csapóajtón eresztették le. Ezek a kripták már nem használatosak, a szegedi talajvíz jelentős mozgásával hónapokon át elérhetetlenek. A második világháború idején többet „kincsek” reményében feltörtek, csak egy maradt meg, melyben özv. Déry Manóné nyugszik. A család tagjainak névsora a cinteremben olvasható, emléküket a Széchenyi tér–Vár utca sarkán, a Posta épületével szemközt álló Déry-palota őrzi, melynek építtetője, Déry Ede varrógép- és kerékpár-nagykereskedő, Déry Tibor nagybátyja volt. Az író családja 1786-ban került Szegedre, még édesapja is itt született. Déry Tibor fiatalon többször megfordult szegedi rokonsága körében.
A cinterem falán – Dávid-csillagos gyertyatartókkal megvilágítva – héber vallási szövegek mellett a téglagyári gettóban elpusztult – a 97-es parcellában nyugvó – áldozatok névsorát találjuk. Az épület nyugati bejárat feletti márványtáblán az építéskori hitközségi elöljárók névsora olvasható.

A zsidó temető ma

A monumentális emlékművektől az egészen egyszerű síremlékekig sokféle emlékkő található a temetőben. Az 5,6 hektáros terület nagy része – hiába az áldozatos munka – rendkívül elhanyagolt, a sírok nagy része gondozatlan, bozóttal benőtt, omladozó. Az évi 8-15 temetésen, a még élő hozzátartozókon, és a temetői gondnokokon kívül szinte csak a természet az úr a sírok között. Három temetői munkás kevés egy ekkora terület rendbetartására, de a lehetőségekhez képest így is erőn felül dolgoznak. A Szegedi Zsidó Hitközség megpróbálja ugyan legalább fenntartani a temetőt, de minden munka ellenére úgy tűnik, az enyészet és az idő vasfoga nagyobb erőt képvisel. Magának a temetőnek bizonyos részei téli időszakot kivéve bejárhatatlanok.
Van, hogy messziről érkezett hozzátartozók kérik meg a temetői munkásokat, hogy mossák le és tisztítsák meg a sírtáblákat, obeliszkeket. Szerencsére a temetőt elkerülik a rongálók, néha egy-egy hajléktalan betéved, és lakhelyet akar berendezni magának, de a hívatlan látogatókat a munkások hamar felfedezik, és távozásra késztetik.

„Amíg lesznek zsidók Szegeden, fenntartják a temetőt”

A felekezetnek juttatott állandó támogatás közel fele megy el a temető gondozására. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ráadásul csak azok fenntartását finanszírozza, melyek elhagyottak, nincs működő hitközség mögöttük, így a szegedi temető ebből a körből is kiesik. A gyomirtás több millió forint lenne, és évente többször kellene megismételni. A szegedi városháza korábban a segítségéről biztosította a hitközségi temető karbantartását. Négy kiemelt sír – Löw Lipót és Immánuel, Kulinyi Zsigmond történész, Heller Ödön festőművész – fenntartására tettek ígéretet, de ebből nem sok valósult meg. Pedig – ha nem is ezekre a sírokra –, jó néhány omladozó síremlékre ráférne egy alapos felújítás. Gyönyörűen megmunkált kőtáblák, csodálatos faragványok és művészi vasas munkák vesznek oda. A nehézségek ellenére a hitközségben nem panaszkodnak.
„Amíg lesznek zsidók Szegeden, fenntartják a temetőt” – tekint bizakodóan a jövőbe Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke. „Erre hosszú távra biztosíték, hogy egyre több fiatal fedezi fel származását, és érdeklődik a közösség élete iránt. Ha nem is válnak vallásos zsidóvá, őbennük bízhatunk, hogy még sokáig állni fog őseink sírkertje.”
Azért, hogy az elhunytak nevei és tetteik ne süllyedjenek a feledés homályába, nemrég kezdődött el egy munka – Ábrahám Vera, a Szegedi Zsidó Hitközség könyvtárosának, temetőkutatónak jóvoltából –, mely még nem publikált dokumentumok alapján, a parcellatérkép és a holocaust dúlását túlélő temetői kartonok felhasználásával kívánja feldolgozni a temető történetét, beazonosíthatóvá és kutathatóvá tenni a múltat.

Az előző részben: Halál és temetés
A következő részben: A holocaust
Forrás:
Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma és a dr. Birnfeld Sámuel Könyvtár dokumentumai
Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig.
(Szeged, 1885 – A Szegedi Zsidó Hitközség)
Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői. Szeged, 2010 (Kézirat)