2017. március 13., hétfő

BorABC: Magyarország borvidékei III.


Magyarország Európa tradicionális bortermelő országai közé tartozik. Gyakorlatilag az ország egész területe bortermő vidék. A talajnak és a klímának, illetve ezek változatos voltának köszöntető az a tény, hogy ez a kicsiny kis ország 22 borvidéket mondhat magáénak. Ezúttal a Villányi, a Bükkaljai, a Mátraaljai, az Egri, a Tokaj-Hegyaljai, a Balatonmelléki körzet és a Tolnai borvidékkel ismerkedhetnek meg.


Villányi borvidék

A Villány-Siklósi borvidék Magyarország elsőrendű vörösbortermő vidéke. Feltehetőleg a rómaiak foglalkoztak először szőlőtermesztéssel a környéken. Ezt bizonyítják azok az ásatások, melyet Nagyharsánynál végeztek: egy római ház és gazdaság maradványaira bukkantak, melynek egykori gazdája oltárt állíttatott házi szentélyében a bor istenének, s a felirat szerint mintegy 40 hektárnyi földön telepített szőlőt fiának, Venatusnak. Külön érdekesség, hogy egy szarkofágban még bort is találtak: Egy hálófonatos üveg őrzi a magyar borok legrégibb elődjének maradványait. A rómaiak után a magyarok folytatták a szőlőművelést. A hagyomány szerint ehhez a vidékhez köthető a magyar borászat kezdete. A török megszállás hosszú ideje alatt a délvidéki falvak nagy része elnéptelenedett, csak Siklós várának környéke menekült meg a pusztítástól.
A törökök kiűzése után szláv telepesek érkeztek a környékre, akik magukkal hozták az első vörösborszőlő fajtát, a Kadarkát, mely a balkán félszigetről származik. A 18. század elejei kadarkatelepítés után rövid idő elteltével az ország valamennyi borvidékén ismert lett a Kadarka, ahol vörösbort termeltek. A 18. század végén német telepesek érkeztek a borvidékre. Ők honosították meg a Kékoportó fajtát, amit Ausztriából hoztak magukkal. A filoxéra vész után újabb szőlőtelepítésekbe kezdtek. Ekkor derült ki, hogy a talaj és klímaviszonyok a Kékfrankos számára is kiválóan alkalmasak, s így azóta már ezt a szőlőfajtát is egyre nagyobb területen termesztik. Bár a borvidék elsősorban vörösbortermő vidék, jelentős tradíciója van a fehérboroknak is.
A borvidék két körzetre tagolódik. Villányban vörösborszőlő fajtákat, Siklóson pedig fehérborszőlő fajtákat termesztenek. A borvidék legfontosabb bortermő területei Villány, Villánykövesd, Kisharsány, Nagyharsány és Siklós. A borvidék területe: 1600 ha, talaja változatos. A legnagyobb részén vörös agyaggal és barna erdőtalajjal keveredő lösz borítja a felszínt. Klímája mediterrán jellegű. A nyár forró és száraz, a tél nem túl hideg. A jégesők elég gyakoriak, melyek elég komoly károkat tudnak okozni a szőlőkben. Vörösborszőlő fajták közül: a Kékfrankos, a Merlot, a Bíbor kadarka, a Cabernet Franc és Cabernet Sauvignon, a Kadarka, a Kékoportó és a Zweigelt. Fehérborszőlő fajták közül: az Olaszrizling, az Ottonel muskotály, a Furmint, a Hárslevelű, a Rajnai rizling és a Chardonnay. Villányi Nagyburgundi, Villányi Cabernet, Villányi Kékfrankos, Villányi Kadarka, Villányi Hárslevelű, Siklósi Olaszrizling, Siklósi Chardonnay.
A Villányi vörösborok általában nehezek, testesek, magas alkoholtartalom és különösen magas tannintartalom jellemzi őket, jellegzetes, intenzív bukéjuk miatt könnyen felismerhetők.

Bükkaljai borvidék

A Bükkaljai borvidék Magyarország egyik legfiatalabb borvidéke. Egy 1313-ból való feljegyzésben tesznek először említést a szőlőről, mert a város egyik fő bevételi forrása volt. A középkorban igen fejlett pincehálózat alakult ki Miskolcon. A miskolci pincék olyan híresek voltak, hogy Európa több városából és több magyarországi borvidékről is – többek között Tokajról – szállítottak ide mustot, hogy azokat itt érleljék borrá, majd később külföldön értékesítsék. Mivel az itt termelt borok igen magas savtartalmúak, a 19. század elejétől pezsgő alapbort adó szőlőtermesztéssel kezdtek el foglalkozni, melyhez Olaszrizlinget és Furmintot használtak illetve használnak a mai napig.
Bükkalját csak 1970-ben nyilvánították önálló borvidékké, a kezdetektől fontos szerepet játszott a hazai bortermelésben, s fejlődése a mai napig töretlen.
A borvidék főbb bortermő területei Miskolc, Bükkaranyos, Kács, Tard, Bogács, Cserépváralja. területe: 1100 hektár. Főként rioliton és riolittufán, valamint löszön és nyiroktalajon kialakult barna erdőtalaj borítja a felszínt.
Napfényben gazdag, némileg hűvösebb a déli borvidékeknél, ami sajátos szőlőillatot eredményez, és kedvező hatással van a borok finom savainak alakulására. Az éves csapadékmennyiség 550-600 mm között mozog. Fagykárokkal csak nagyon ritkán kell számolni. A bükk hegység a délkeleti lejtőkön fekvő szőlőültetvényeket védi az északról hideg levegőt hozó szelektől.
 Bükkalja elsősorban fehérbortermő vidék, az utóbbi években mégis egyre nagyobb számban jelennek meg a vörösbort adó szőlőfajták. Fehérbort adó szőlőfajták közül: az Olaszrizling, Leányka, Zöld veltelini, Rizlingszilváni, Chardonnay, Zenit, Zengő és a Cserszegi fűszeres. Vörösbort adó szőlőfajták közül: a Kékfrankos, Kékoportó, Merlot, Cabernet Franc és Cabernet Sauvignon. Az itt termelt borok magas savtartalmúak és különleges illatúak. A borvidék területe mára elérte a 2200 hektát, köszönhetően a folyamatos telepítéseknek, a vállalkozó kedvű beruházóknak és a támogatási lehetőségek kihasználásának. A szőlőültetvények a Bakony, Vértes, Gerecse, Pilis és Visegrádi-hegységet kísérő domboldalakon, lankákon és platószerű területeken, valamint a Kisalföldhöz tartozó Komárom-esztergomi síkság magasabban fekvő részein helyezkednek el. A borvidéket északon a Duna, Nyugaton a Kisalföld határolja, s két körzetre oszlik: az ászári és neszmélyi régióra. Időjárási viszonyai kiegyenlítettek, a kontinentális éghajlat óceáni mérséklő hatása kedvez a szőlőtermesztésnek. A napsütéses órák száma 2200 óra/év, az évi középhőmérséklet 10°C, a csapadékmennyiség 600 mm körüli. Szőlőterületei többnyire 150-300 m tengerszint feletti magasság között találhatók. A lejtés kitettsége szerint leggyakoribb a DNy-i és déli fekvés. A borvidék sajátossága, hogy a viszonylag alacsony hegyek oldalain és hátain az árnyékolás kismértékű, és valamennyi terület szinte egész nap fürdik a napfényben. A borvidék talajképző kőzetei és talajai változatosak. Uralkodó típusai a löszön kialakult barna erdőtalajok gyakran erodált területei. Az Ászár-Neszmélyi borvidék neves borait adó tradicionális fajták mára jórészt kicserélődtek. Az 1970-es évek második felétől egészen napjainkig jelentős fajtaszerkezet-változás állt be. A borvidék ez idő szerinti legjelentősebb fajtái: a Rizlingszilváni, a Chardonnay, a Zöld Veltelini, az illatos bort adó fajták közül az Irsai Olivér, a Cserszegi fűszeres, a Tramini és az Ottonel muskotály. Emellett nagyobb területen megtalálható a Sauvignon Blanc, a Rajnairizling és a Leányka. A vörösbor szőlők közül a Kékfrankos, a Cabernet Sauvignon és a Pinot Noir fajtákkal találkozhatunk. Az itt termelt borok magas savtartalmúak és különleges illatúak.

Mátraaljai borvidék

A Mátraaljai borvidék hazánk egyik legnagyobb kiterjedésű, kötött talajú borvidéke. Szőlőtermesztésének története a keltákig vezethető vissza, akik igen fejlett civilizációt hoztak létre a környéken, s minden erejüket és tudásukat belefektetvén megalapozták Mátraalja szőlőtermesztésének történetét. István király uralkodása idején már összefüggő szőlőbirtokok voltak Mátra napfényes lankáin, az István által alapított egyházi szervezetek munkájának köszönhetően. A török megszállás szerencsére nem vetette vissza a termelést és nem okozott nagy károkat. A vidék borai olyan híresek lettek a gyöngyösi kereskedők révén, hogy a török megszállás alatt II. Mátyás külön kiváltságlevélben biztosított vám és adómentességet a Bécsbe szállított gyöngyösi borok számára. A 19. századi filoxéra vész már nem kímélte a szőlőket, nagy pusztítást okozott, de a helyiek akaratának köszönhetően Mátraalja rövid időn belül visszanyerte eredeti állapotát. A borvidék azóta is szépen fejlődik, s évről évre gyarapodik területe. A 20. század első felében a Károlyi uradalom Debrői Hárslevelűje világhírnévre tett szert, 2002-ben pedig a nagyrédei Szőlőkert Borászati Rt.-t választották az „Év Pincészetévé”.
A borvidék főbb bortermő községei Gyöngyös, Visonta, Gyöngyöstarján, Domoszló, területe 6000 hektár. Talaja változatos. Leginkább meszes barna erdőtalajokkal találkozhatunk, illetve pár helyen köves víztalajok, humuszos homoktalajok borítják a felszínt. Klímája kiegyenlített. A nyár meleg, a tél enyhe. Az északi borvidékekhez képest napfényben gazdagabb terület, mely elősegíti a szőlőszemek beérését. Az éves csapadék mennyisége 600 mm körül alakul, melynek többsége a nyár elején esik.
Borai az Olaszrizling, a Hárslevelű, a Leányka, a Chardonnay, a Tramini, az Ottonel muskotály, a Rizlingszilváni, a Zweigelt és a Kékfrankos, Abasári Rizling, Gyöngyösi Tramini, Kompolti Muskotály, Verpeléti Leányka, Visontai Olaszrizling, Gyöngyösi Merlot, Debrői Hárslevelű.
Az itt termelt borok aromában és illatban gazdagok, magas sav és alkoholtartalmúak.

Egri borvidék

Régi, híres borvidékeink egyike Eger, mely már elég korán, a 10. századtól lakott volt. Eger az István kori államalapítás és egyházszervezés óta püspöki székhely. A várost övező szőlők nagy része az egri püspökök tulajdonában volt, de jelentős szőlőültetvényeik voltak a különféle szerzetesrendeknek is. A francia eredetű ciszterciták magukkal hozták a hazájukban híres szőlőfajtákat, s így rövid időn belül jelentős szőlő és bortermelés bontakozott ki a városban. Ekkortájt építették meg a középkor leghosszabb, 140 km hosszú pincerendszerét, melyet kizárólag bor tárolására használtak. A borvidékre a törökök elől menekülő rácok hozták az első vörösbort adó szőlőfajtát, a Kadarkát, mely sokáig a táj vezető szőlőfajtája volt. A 19. századi filoxéra hatalmas pusztítást okozott, a szőlőültetvények 99%-a elpusztult. A vész elmúltával a fajtaválasztékot leszabályozták, sokáig csak néhány fajta telepítését engedélyezték. Új fajták jelentek meg, s a korábban „népszerű” Kadarka helyét a Kékfrankos vette át. A borvidék világviszonylatban is ismert, márkás bora az Egri Bikavér, mely Magyarország eredetvédett borai közül az első Cuvée bor, azaz több bor házasításával készül. A hegyközség 1997-ben megalkotta a „Bikavér kódex”-et. A Bikavérnél nagyon fontos, hogy legalább három, a hegyközség által kibocsátott listában szereplő borból kell állnia, mely kizárólag száraz lehet. A Bikavér készítéséhez Kékfrankost Kékoportót és Cabernet fajtákat használnak. Nevének eredetét nagyon sokféleképpen magyarázzák. A legelterjedtebb és legismertebb a „Bikavér sztori”, mely ma már szinte legendának számít.
 A legenda szerint a kitartó és egyre hevesebb török támadások hatására a magyar végvári vitézek utolsó erőtartalékaikat is felélték és a várfalon egyre több török katona jelent meg, győzelmüket hirdető kiáltások közepette. Dobó István várparancsnok felmérve a veszélyt, megnyittatta a város alatt lévő pincéket, és a hordókból bort vitetett a hősies, de egyre kimerültebb katonáinak. A jófajta vörösbortól a daliás legények újult erővel verték vissza az ostromló törököket, akik látván a magyaros bajszokon, szakállakon lefolyó vörösbort, pánikszerű menekülésbe kezdtek. Mint később kiderült, a vallásuk által tiltott borról azt hitték, hogy bikából csapolt vér. Úgy vélték, hogy egy, a bikának vérét ivó magyar olyan misztikus erőre tesz szert, mellyel tíz török katonát is képes legyőzni.
Az Egri borvidéket adottságai és szőlőkultúrája két körzetre osztja: az Egrire és a Debrőire. A borvidék fő bortermő községei Eger mellett Somolya, Maklár, Ostoros, Demjén, Egerszalók, Novaj.
A borvidék területe 5000 hektár. Az Egri körzetben agyagbemosódásos és csernozjom barna erdőtalaj található, míg a Debrői körzetben humuszos homoktalajok és barna erdőtalajok fordulnak elő.
Eger hazánk egyik legszárazabb és leghűvösebb borvidéke. Fényellátottsága nem túl jó, de szerencsére a Bükk és a Mátra közelsége miatt elegendő napfény éri a szőlőtőkéket. Az aszályos időszakok gyakoriak, a Debrői körzetben jégveszélytől is gyakran tartani kell.
Fehérborszőlő fajták közül: az Olaszrizling, a Hárslevelű, a Leányka, a Chardonnay és az Ottonel muskotály. Vörösborszőlő fajták közül: a Kékfrankos, a Kékoportó, a Merlot, a Cabernet franc, a Cabernet sauvignon és a Blauburger fajták. Egri Bikavér, Egri Leányka, Debrői Hárslevelű, Egri Muskotály, Egri Medoc Noir.
Az Egri Bikavérben a korábban említett szőlőfajták bora tökéletes harmóniával olvad össze, ezáltal válik sötét, gránit piros vagy rubintvörös színűvé, intenzív illatúvá, sajátos ízű és zamatú testes, kiváló, tüzes, száraz minőségi vagy különleges minőségű borrá.

Tokaj-Hegyaljai borvidék

A Tokaj-Hegyaljai borvidék Magyarország legnevezetesebb és leghíresebb borvidéke. A szőlő művelésének története a keltákig nyúlik vissza. A honfoglalás idején az ide érkező magyarok, majd a 11. század közepén betelepülő francia telepesek nagy szerepet játszottak a vidék fejlődésében. A 13. században a tatárjárás után IV. Béla olasz telepeseket hívott hegyaljára, akik több új szőlőfajtát hoztak hazánkba, többek között a furmintot, mely a mai napig a borvidék leghíresebb szőlőfajtája. A 16. században azonban jelentős fordulat következett be. 1650-ben Sepsi Laczkó Máté protestáns lelkész, Lórántffy Zsuzsanna udvari papja a Tokajt fenyegető harci események miatt novemberre halasztotta a szüretet, melynek következtében a szőlőkben nemes rothadás lépett fel, a szőlőszemek összeaszalódtak, megtöppedtek. Így alakult ki az aszú.
Tokaj fejlődéséhez és hagyományaihoz az ekkor tájt dúló harcok is hozzájárultak. A katonák rengeteg bort igényeltek, ezért a szőlősgazdák nem tarthatták kényelmes pincéikben boraikat, rejtegetniük kellett előlük. Ekkor alakultak ki azok a hegyoldalba vájt, rejtekszerű pincék, úgynevezett „kőlyukak”, melyek nemcsak a bor elrejtésére, hanem tárolására is igen megfeleltek. Ezek – melyek a mai napig megtekinthetők – olyan alacsonyak, hogy csak meghajolva lehetett bejutni a hordócskákhoz. Innen terjedt el az a mondás, miszerint „a tokaji bor előtt meg kell hajolni”. A kis pincékben csak kis hordók fértek be. Így alakult ki a 136 literes gönczi hordó. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc aszúval ajándékozta meg XIV. Lajos francia királyt – ismertebb nevén a Napkirályt –, aki a következő szavakkal fejezte ki csodálatát a hegyaljai borok iránt: „Vinium regum, rex vinorum” (A királyok bora, a borok királya).
Így indult el a tokaji bor hódító útjára egész Európában, és vált Nagy Péter, Katalin cárnő, II. Frigyes, Voltaire, Goethe, és Schubert kedvelt italává. Időközben felfedezték az aszú gyógyító, regeneráló hatását is, így „Vinium tokajense passum” néven felkerült a gyógyszertárak polcára is. A 18. században Mária Terézia külön vámjai jelentősen visszavetették a magyar borok versenyképességét külföldön, kivéve a Tokaj-Hegyaljai borokét – a térség bortermelőinek adókedvezményeket nyújtott –, mivel a királynő felettébb szerette az aszú borokat. A 19. században filoxéra pusztított, melynek következtében a tokaji szőlővidék szinte teljesen megsemmisült. A tokaji szőlősgazdák kemény munkával pár éven belül újra felvirágoztatták a környéket. Azóta is töretlen a fejlődés és minőség.
A Tokaj-Hegyaljai szőlőültetvények az abaújszántói Sátor-hegy, a tokaji Kopasz-hegy és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy által behatárolt területen található. A borvidék főbb bortermelő települései: Tarcal, Tállya, Rátka, Mád, Bodrogolaszi, Bodrogkeresztúr, Tolcsva, Sárospatak és Tokaj.
A borvidék területe 5600 hektár, talaja változatos. Vulkáni alapkőzeten és tufán kialakult, lösszel humusszal keveredett, kötött talaj borítja a felszínt. A talaj jó hőelnyelő képességének fontos szerepe van a tokaji bor jellegének kialakulásában. A meleg talaj adja ugyanis a bor tüzét és zamatát. Napfényben gazdag terület. Hazánkban itt a legoptimálisabb a napfénytartalom eloszlása, amely elősegíti a szőlőszemek magas cukortartalmának kialakulását. A nyár meleg, a tél igen hideg, gyakran orkánszerű északi szelekkel is számolni kell. A hűvös őszi reggelek hozzájárulnak a szőlőszemek héjának elvékonyodásához, a meleg napfényes nappalok pedig elősegítik a szemek töppedését. Az aszúsodást az őszi esőzések is elősegítik, melyek megindítják a szőlő nemesrothadását. A három meghonosodott, a tokaji szőlősgazdák által „nagy bor”-nak nevezett, az aszúsodásra kiválóan alkalmas fajta, a furmint, a hárslevelű, és a sárga muskotály, amelyek közül az első kettő teszi ki a hegyaljai szőlő 99%-át. Vörösbort adó szőlőfajtákat nem termesztenek a borvidéken.
Borai a Tokaji aszú, a Szamorodni és a Tokaji aszúeszencia. A Tokaji Aszú esetében a pincék falát vastagon borító nemes pincepenész a cladosporium cellare tevékenysége révén alakult ki az aszúbor sajátos, a friss kenyérre emlékeztető íze, illata, zamata, sötétaranysárga színe és viszonylag magas, általában 14 térfogatszázalék körüli alkoholtartalom.
A Szamorodni aranysárga színű, tükrös tisztaságú, harmonikus ízű és zamatú, legalább 13 térfogatszázalék alkoholtartamú borfajta.
Az Aszúeszencia olyan aszú bor, amelyben a kimagaslóan jó tulajdonságok együttesen megtalálhatók. Minőségi értékét a puttony számmal már nem lehet kifejezésre juttatni, így annak feltüntetése nélkül kerül forgalomba.

Balatonmelléki körzet

1998. január 1-től lett újra külön borvidék. A Pogány dűlő neve és az ott talált leletek alapján valószínűleg már időszámításunk kezdetén is foglalkoztak itt szőlőtermesztéssel. Az első írásos emlék a Kőszeg grófok 1279-es osztálylevele, ahol már szőlőhegyeket említenek. A Királyvölgy szőlői a királyi tulajdonban levő kőszegi vár uradalmához tartoztak. A termelt bort a vár pincéiben tárolták. A hagyomány szerint 1532-ben Szolimán fővezérével, Ibrahimmal együtt a király-szőlők feletti térségről szemlélte katonái rohamát. A függetlenségi harcok idején a kóbor katonák gyakran letarolták a termést, kivágták a szőlőket és dézsmálták a pincék borait. A Rákóczi szabadságharc leverése után elkezdődött a német telepesek beözönlése, így a város hamar talpra állt. Az 1746-ban a szőlőterület 800 katasztrális hold volt. A városi lakosság polgári jellege ellenére tekintélyes volt az őstermelők, szőlőművesek száma.
A szőlők zöme a gazdag városi polgárok, jómódú kispolgárok tulajdonában voltak, bérmunkások dolgoztak rajta. A jobbágyok robottal, dézsmával adóztak a városnak. 1891-ben a filoxéra a szőlők nagy részét kipusztította. A borvidék területe a szőlő termőhelyi katasztere alapján 6383 ha. A borvidékbe tartozó települések száma 26, két körzetben. A balatonmelléki körzet (18 település) részben a Zala-folyó kanyarulatában, részben a Keszthelyi-hegységhez tartozó Vindornyalaki-medencében terül el, valamint a Zalaapáti-hát lankáin húzódik. A Mura-vidéki körzet (8 település) Szlovéniával és Horvátországgal határos területeken, a Mura völgyében található. Éghajlata kiegyenlített különösebb szélsőségektől mentes. Hazánk legcsapadékosabb borvidéke (évi 7-800 mm csapadék). Az aszálykár ezen a vidéken szinte ismeretlen. A folyóvölgyekkel sűrűn behálózott, hullámos felszínű dombvidéket az egykori Pannon-beltenger homokos, agyagos üledékei építik fel. Erre vastagabb-vékonyabb lösztakaró települt, amelyen agyagbemosódásos, barna erdőtalajok vagy barna földek képződtek.
Fő fajtája az Olaszrizling (50%), amit területi aránya alapján a Rizlingszilváni, a Zöld Veltelini, a Chardonnay, és a Zalagyöngye követ. Az illatos bort adó fajták közül említésre méltó a Cserszegi fűszeres, az Ottonel muskotály az Irsai Olivér és a Tramini, a vörösbort adó fajták közül pedig a Kékfrankos, a Zweigelt és az Oportó. A borvidék borai illatosak, aromaanyagokban igen gazdagok, élénk savtartalmúak.
Boronapincék sora bizonyítja, hogy több mint 100 éves borászati hagyományokra tekintenek vissza a zalai dombok. A népi építészet e jellegzetes képviselőivel ma már csak ezen a vidéken találkozhatunk. A boronapincéket szálfákból ácsolták össze, kívül-belül agyaggal tapasztották. Ma már csak mutatóban áll közülük néhány, az elmúlás különös hangulatát árasztva. A terület 1998-as borvidékké válásával ismét remény van arra, hogy az itt található értékek, méltó kezekbe kerülve megőrződjenek.

Tolnai borvidék

A Tolnai borvidék területét 1997-ben jelölték ki a Szekszárdi borvidék korábbi Völgységi körzeteiből, kiegészítve a Tolnai dombság és a Mezőföld néhány további jó bortermő helyével. A két borvidék története tehát nagyon hasonló. A szőlőművelést a rómaiak kezdték el ezen a területen. Nagyon sokáig a fehérbort adó szőlőfajták uralták a tájat. A török hódoltság idején a törökök elől menekülő rácok honosították meg a Kadarkát, mely hosszú időn át a térség legfőbb vörösborszőlő fajtája volt. A törökök kiűzése után német telepesek érkeztek a borvidékre, akiknek a keze alatt ismét fellendült a térség szőlő és bortermelése. A borvidéket 1998-ban önálló borvidéki rangra emelték.
Jelenleg három nagy körzetre tagolódik: Tolnai, Tamási, Völgységi körzet, jelentős bortermelő települései Bonyhád, Mőcsény és Hőgyész. A borvidék területe: 2200 hektár, talaja változatos. A miocén korú Pannon-tó agyagos, homokos üledékeit negyedidőszaki vastag löszréteg borítja, mely a Völgységi körzetekben vékonyabb, Hőgyésznél azonban ez a lösztakaró elérheti a 70 cm-t is. A lankás dombokon többnyire löszön kialakult barna erdőtalaj borítja a felszínt. A Völgység Szekszárdhoz viszonyítva némileg hűvösebb, míg a Mezőföld déli része melegebb, szárazabb, kontinentális jellegű. A tél általában enyhe, a fagykárok nagyon ritkák. A nyár meleg, a napsütéses órák száma 2000-2100 óra között mozog évente. A csapadék mennyisége az egyes körzeteken belül eltérően alakul. Hol több, hol kevesebb csapadék esik.
Fehérbort adó szőlőfajták közül: Chardonnay, Olaszrizling, Zöld Veltelini, Rizlingszilváni, Királyleányka és a Rajnairizling. Vörösbort adó szőlőfajták közül: Kékfrankos, Zweigelt, Merlot, Cabernet Sauvignon, Kékoportó és a Kadarka.
Borfajtái a Mőcsényi Zöld veltelini, a Mőcsényi Chardonnay, és a Paksi Merlot. Az itt termelt borok finom savtartalmúak, aromában és zamatanyagban gazdagok.

Borvidékek

  1. Csongrádi
  2. Hajós-Bajai
  3. Kunsági
  4. Ászár-Neszmélyi
  5. Badacsonyi
  6. Balatonfüred-Csopaki
  7. Balatonfelvidéki
  8. Etyek-Budai
  9. Móri
  10. Pannonhalmai
  11. Somlói
  12. Soproni
  13. Balatonboglári
  14. Mecsekaljai
  15. Szekszárdi
  16. Villányi
  17. Bükkaljai
  18. Egri
  19. Mátraaljai
  20. Tokajhegyaljai
  21. Balatonmelléke
  22. Tolnai

A borhoz kapcsolódó szakkifejezésekhez tekintse meg a Borlexikonban!

Az előző részben: Magyarország borvidékei II.
A BorABC elkészítéséhez felhasznált források: