Szegeden maradhatnak a Szőke Tisza gőzhajó védett alkatrészei

Mint arról korábban beszámoltunk a tápéi öbölben elsüllyedt Szőke Tisza története új, és egyben utolsó fejezetéhez érkezett, amikor elkezdték bontani a hajót. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal teljes egészében nem nyilvánította védetté, azonban egy határozatban bizonyos elemeit az utókor számára megőrizendőnek tartottak. A hajó bontását végző Ferro Totál Kft. vezetőjével, Dán Zsolttal a fedélzeten beszélgettünk.

– Mivel foglalkozik a cégük?

– Budapesten van egy hulladéktelepünk és most nyitjuk a másodikat Szentendrén. Fő tevékenységünk a hulladékfém felvásárlás volt, azonban mivel ezt egyre több cég végzi, beszűkült a piac. Ezért megpróbáltunk olyan irányba elmenni, amivel közvetlenül a fémhulladék kitermelését tudjuk elvégezni. Különféle fémcsarnokokat, olyan bontásokat tudtunk megszerezni, amivel saját telepünket tudtuk fémhulladékkal megtölteni. Tulajdonképpen lábon vesszük meg a fémet, lebontjuk, összedaraboljuk majd osztályozva, válogatva egy nagyobb cégnek, vagy esetleg külföldre adjuk el a nyersanyagot.

– Hogyan kerültek a hajók közelébe?

– Az épületbontás egyre kevesebb lett, viszont mások nem nagyon foglalkoztak akár a Dunán, vagy a Tiszán veszteglő elhagyott, elsüllyedt, rossz állapotban lévő hajókkal. Ez nyűg a környezetvédőknek, a hatóságoknak, nyűg az államnak. Pilismaróton most is több mint húsz hajót bontunk, ott is hasonlóan egy öbölben vesztegelnek. Hogy jó döntés volt, az is bizonyítja, hogy rajtunk kívül az országban nincs más, aki ennyi hajót bontott volna, mint mi. Ehhez megvan a szakembergárdánk, a technikai felszereltségünk, a tudásunk.

– Mennyire problémás egy ilyen hajó bontása?

– Nem mondhatom azt, hogy könnyű, mert eleve vízen van. Nyilván a parton sokkal könnyebb lenne a bontás. Viszont olyan speciális eszközök kellenek hozzá, amikkel egy ilyen testet meg tudunk mozdítani. Kell persze némi józan ész is, hogy hol, mikor, mit vágunk, mit emelünk meg.

– Hogyan találkoztak a Szőke Tiszával?

– Mi rengeteg dolgot vásárolunk felszámolásból, így bukkantunk rá a hajó hirdetésére is a közlönyben. Lejöttünk Szegedre, megnéztük és láttuk, hogy nem egy egyszerű feladatról van szó. Akkor jóval magasabb volt a víz, mint most, de ez volt a kisebbik probléma. Úgy gondoltuk, hogy belevágunk a munkába. Volt még rajtunk kívül két cég, aki pályázott, de a tárgyaláson mi adtuk a magasabb ajánlatot.
Viszont azt még nem tudtuk, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal igazából hasraütésszerűen kitalálja majd, mit is akar védetté nyilvánítani. Ez most valóban nehezíti a dolgunkat, de megbirkózunk vele és eleget teszünk a KÖH előírásainak.

– A KÖH csak a hajó néhány elemét nyilvánította védetté. Mi lesz ezeknek a sorsa, illetve azoké a szerkezeteké, melyek nem kerültek védelem alá?

– Mi nemcsak a védett részeket emeljük ki, hanem mindazokat, amik szépek, egyediek. Ilyen például a teljes kovácsoltvas díszkorlát és a lépcsősor. Mi nem az a vasas cég vagyunk, akinek mindegy, mit vág össze és értékesít. Magában, hulladékként nincs sok értéke, viszont mint egyedi és megismételhetetlen munka, esztétikai és történeti értéke annál nagyobb. Az embernek ilyenkor azért összecsavarodik a szíve, mert sok-sok héten és hónapon keresztül készítették el valaha ezeket a korlátokat. Látszik, hogy van benne anyag, van benne munka.
Ezeket és a védett alkatrészeket itt fogjuk Szegeden tárolni, mert ez a hajó hozzátartozott a városhoz, még romjaiban is sok ember emléke fűződik hozzá. Nem szeretnénk máshová elszállítani, csak azért, hogy egy raktár mélyén porosodjanak. Ráadásul egy cég is megkeresett bennünket egy tervvel, melyben szerepelnének a Szőke Tisza megmaradt értékei. Mégiscsak Szegednek ez egy része, itt van a legjobb, legméltóbb helye. Ha bárki akar ezzel valamit kezdeni, akkor azt itt, ebben a városban tegye, és ne máshol.

– Mennyi idő alatt tudják a hajót lebontani?

– Mi úgy terveztük, hogy nagyjából másfél hónap alatt végzünk a munkával. Persze könnyebb dolgunk lett volna, ha a KÖH nem odázza el a döntését, és az augusztusi jó időben tudtunk volna dolgozni. A pályázat megnyerését követően le is szerveztük az embereket, gépeket. Most itt az ősz, hol esik, hol fúj. Ez sokban hátráltat bennünket.
Az is nehéz helyzet elé állít, hogy nagyon sok mindent egyben szeretnénk kivenni. A nagyobb darabokat egy 80 tonnás daruval, a parti fák fölött átemelve tesszük majd szárazra, és ott folytatjuk a munkát.