2012. november 17., szombat

A szegedi Szőke Tisza gőzhajó eredeti hajókönyve

Igazi kortörténeti és hajózástörténeti ritkaságot sikerült a Szeged Panorámának digitalizálni: a születésekor IV. Károly névre keresztelt és szegedi halálában Szőke Tisza néven ismert lapátkerekes gőzhajó eredeti hajókönyvét láthatják most olvasóink.



A tápéi öbölben már a fedélzet után a hajótestig jutottak a bontást végzők. Az értékmentésnek köszönhetően – mely során megpróbálják a gőzös lehető legtöbb részegységét az utókornak megőrizni – még mindig jól kivehető a kormányszerkezet, a tat, valamint a lapátkerékház oldala.
Az elmúlt időszakban a folyó mintha nem akarta volna elengedni a hajót: több mint 160 centiméteres vízszinttel ismét „magához láncolta”. Jelenleg a rohamosan csökkenő víz – egy héten belül 75 cm-re apad a Tisza – már lehetővé teszi, hogy a bontás következő fázisában a hajótest kiemelése is megtörténhessen.

Korábbi írások, képek, virtuális túra a hajóról


A hajó bontása 2012. november 16-án


 

A hajókönyv

Az 1979-es Szegedre való megérkezést követően a hajó egyik kabinjában fedezték fel az 1947-ben már Szent Imrére keresztelt gőzös iratanyagát és terveit. Miután a Szegedi Városi Tanács a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalt és a Szegedi Hőforrás és Fürdők kezelésbe adta, Szilágyi Árpád – jelenlegi városvédő, a Magyar Kultúra Lovagja – vezetésével és irányításával közel 500 ezer forintot költöttek a Szőke Tiszára.
Sajnos az elmúlt évtizedek hányattatásai a gőzös iratait sem kímélték. Amikor 2001. augusztus 13-án a Szegedi Közéleti Kávéház rendezvényén Szilágyi Árpád átadta a hajó eredeti terveit Popovits Józsefnek, a Mahart Tiszayacht Kft. akkori vezetőjének, ez az utolsó bejegyzés született a hajókönyvbe:

„A Mahart Tiszayacht Kft. a Szőke Tisza feltámasztásáért is dolgozik
Popovits József”

Sajnos azóta a terveknek nyoma veszett, de a hajókönyv megmaradt! Olvasóink, most ezt a dokumentumot böngészve, ha csak kis szeletében is, de betekintést kaphatnak a sokat megélt gőzös történetébe. A digitalizálásban portálunk nagy segítségére volt a szegedi Somogyi könyvtár, ahol egy speciális dokumentumszkenneren végezték el a munkát.


Hajókötél, vitorlavászon és kazánjavítás

A gőzös adatai mellett a hajókönyvbe – a kapitány kérésére – minden olyan, említésre méltó eseményt, javítást, anyagigénylést feljegyeztek, mely a hajó életében történt. Így olvasható, hogy számos szerszámot, kötelet, vitorlavásznat rendeltek. A nagyjavítások után rögzítésre kerültek a beavatkozások, módosítások is. Még egy baleset leírása is bekerült a dokumentumba:

„1920. X. 6. 236. számú jelentés
Kormányhavária
A gőzös a régi mosoni duna kiágazásánál völgymenetben kormányhaváriát szenvedett. Sem árúban, sem emberéletben kár nem történt, hatóságnak bejelentve nem lett.”

1926 végén a gőzöst fenékjavítás miatt az óbudai hajógyár dokkjába küldték. A következő évben, január 8-án ezzel a bejegyzéssel indult útjára:

„A gőzös a dokkból kijött. A dokkban végzett munkák: 1 tönklemez kicseréltetett, több horpadás kiigazíttatott, fenék átfesttetett, max. jelek ellenőriztettek és újra átfesttettek.”




Lopás, vandál utas és kazánrepedés

1919 szeptemberében a kapitány feljegyeztette, hogy a hajó ponyvakészletéből három darabot elloptak és kéri ezek pótlását. A hónap végén a hallban az egyik utas egy üveg asztallapot eltört, így ezt is pótolni kellett.
1929 január 9-én bejegyezték, hogy a 2092-es számú kazánon, mintegy 170 centiméter hosszú repedést fedeztek fel, és kérték, hogy engedélyezzék ennek javítását. 1930-31 telén nagyjavításra ismét a dokkba küldték a hajót. Ekkor számos kisebb-nagyobb átalakítást, kiigazítást, korszerűsítést végeztek a gőzösön.
A háborús évekből viszonylag kevés bejegyzés született, ezek is ceruzával, szinte olvashatatlan – ám szabályos – kézírással. Mintha csak magának jegyezgette volna fel valaki a hajón történteket.
Az utolsó érdemi bejegyzés 1955. november 10-i keltezésű... Ezt követően többet már nem írtak a keményfedeles könyvbe, a hajón végzett javításokat vélhetően az üzembentartó vállalatnál jegyezték fel. A Szőke Tisza végső nyughelyére, a tápéi öbölbe 1999-ben került ki. A 2001-es találkozón még volt remény a felújítására...