2012. november 16., péntek

Az év katasztrófavédelmi szóvivője: Tátrai János

Isaszegen találkoztak csütörtökön és pénteken az ország katasztrófavédelmi szóvivői, ahol hagyományteremtő módon átadásra került „Az év katasztrófavédelmi szóvivője” díj is, amelyet az idén a szóvivők Tátrai János tűzoltó alezredesnek ítéltek, aki hosszú időn át szervezte Csongrád megye katasztrófavédelmi kommunikációját.



Az országos találkozó céljairól szólva Petróczi Tímea tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: az elmúlt időszakban több helyen új szóvivő látja el ezt a feladatot a megyei igazgatóságokon, így aktuális volt a találkozás, amelyen az új szóvivők megismerhették a velük szemben támasztott elvárásokat, a feladatrendszereket, a jelentési kötelezettségeket és az elvárt külsőségeket mind a személyes megjelenés, mind a kiadott anyagok esetében.

„A csapból is mi folyunk”

„Katasztrófavédelemnél eddig eltöltött szolgálata alatt soha nem sikerült ilyen magas szintű megjelenésszámot elérnie a szervezetnek, mint az elmúlt időszakban” – emelte ki Petróczi Tímea. „A köznyelvi fordulattal, élve szinte már a csapból is mi folyunk. Talán híradó nem múlik el az országban úgy, hogy valamelyik, vagy esetleg több szóvivőnk nyilatkozata ne hangozna el a műsorban. Ez óriási siker.”
Az országos szóvivő azonban rámutatott ennek felelősségére is: fontos, hogy megfelelő szakemberek álljanak ki  szervezettől a kamerák elé. De milyen egy jó szóvivő? Petróczi Tímea szerint empatikus és türelmes, mindig minden információról tud, segítőkész és hiteles.

Az év szóvivője

A szóvivők továbbképzésének hagyományteremtő pillanata volt, amikor átadásra került az „Év szóvivője” elismerés, amelyet az idén Tátrai János tűzoltó alezredesnek ítéltek. Tátrai János Csongrád megyében látta el, és még részben a mai napig is ellátja a szóvivői feladatokat. A döntéshozók egyetértettek abban, hogy az elmúlt két évben az általa nyújtott teljesítmény kimagasló volt mind az írott, mind a rádiós, mind a televíziós interjúk alkalmával is.
„Nem számítottam az elismerésre, ami nagyon jól esett” – mondta a díj átadása után Tátrai János. „A 2006-os árvíz idején kaptam először a megbízatást, hogy a sajtóval tartsam a kapcsolatot, és információkkal lássam el a médiumokat.„
Ezt munkát mindig szívvel-lélekkel végezte, amelyben segítségére volt katasztrófavédelmi szakmai múltja is. Az alezredes 1989 óta tagja a szervezetnek, és sajtószóvivői munkáját polgári védelmi főfelügyelői teendői mellett látta el.
„Az évek alatt végzett szóvivői feladatok között a legizgalmasabb mindig a kárhelyszíni kommunikáció” – emelte ki a díjazott. „Bemutatni a kialakult helyzetet, azt, hogyan érinti az ott élőket, és mit tesznek a Katasztrófavédelem munkatársai, és milyen várható intézkedésekre, vagy eseményekre kerülhet sor. Jósolni szigorúan tilos egy nyilatkozatban. A valóban várható lépésekről viszont tájékoztatni kell – szögezte le az idei év szóvivője. „A legemlékezetesebb esemény számomra mindig a legutóbbi esemény.”