2012. december 10., hétfő

Kigyulladt az autó! – Mi a teendő?

Szegeden, a Kelemen utcai forgalmat hosszú percekig megbénította egy autó, melynek a motortere gyulladt ki. Mit tegyünk, ha saját autónk kap lángra? Hogyan előzhető meg a kár?



Az azonnali és nyugodt cselevés a legfontosabb! Ha az utasfülkében égett szagot tapasztalunk, és a nyomában apró füstcsíkot látunk terjengeni a műszerfal mögül, azonnal álljunk meg, és vegyük le a gyújtást! A gyújtás levételével, majd az akkumulátor lekapcsolásával áramtalanítjuk autónk elektromos rendszerét, ezáltal megszűnhet a zárlatos vezeték túlmelegedése, felizzása. Természetesen az azonnali megállás nem hirtelen padlóféket jelent, hanem a körülöttünk – és főleg a mögöttünk – haladó járművek biztonságát figyelembe vevő gyors fékezést. Ha gyorsak voltunk és megúsztuk a tüzet, utána már ne próbálkozzunk az ismételt feszültség alá helyezéssel. Valószínűsíthető, hogy több vezeték szigetelése is megolvadt, és biztossá vált a rövidzárlat.


A legfőbb érték az emberi élet

„A legfontosabb a gyors és biztonságos megállás, valamint az autó azonnali elhagyása” – mondta el a Szeged Panorámának Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. „Mindenképpen segítsük ki a kocsiból azokat, akik nem tudnak egyedül kiszállni, így a gyerekeket, időseket, vagy épp a balesetben beragadt ajtó mögötti utasokat kell biztonságba helyezni. Az összes többi ez után jöhet, mert amíg valaki veszélyben van, nem fontos, mi történik az autóval. Ezt követően haladéktalanul értesítsük a tűzoltókat, ne bízzunk abban, hogy úrrá tudunk lenni a helyzeten. Az oltás is elkezdhetjük, de csak úgy, hogy saját magunk és mások testi épségét ne veszélyeztessük. A tűzoltókészülék mindig hasznos dolog az autóban, és nem árt, ha tökéletesen tisztában vagyunk a helyével és a működésével.”

Tűz a motortérben

A motortérben az üzemanyag-ellátó rendszer hibájából keletkező tűz esetén hirtelen erős üzemanyagszag, majd a motortérből kiáramló füst a jellemző. A teendők szintén hasonló módon kezdődnek: azonnali megállás, motor leállítása, gyújtás levétele. Ezután válhat az autónk számára sorsdöntővé a következő két tényező.
Felnyitjuk-e a motorháztetőt? Van-e tűzoltó készülékünk?A keletkező tűz oxigén ellátása – lecsukott motorháztető esetén – a tető alatt megszoruló füst és egyéb égéstermékek miatt nem tökéletes, ezáltal a lánggal égés intenzitása kisebb. Abban a pillanatban, ahogy felnyitjuk a tetőt, friss levegőt engedünk a tűzre, és a lángok felcsapnak! A motortérben keletkező tűz esetén csak akkor nyissuk fel a motorháztetőt, ha a kezünkben van egy kibiztosított, beüzemelt tűzoltó készülék, de ebben az esetben is csak annyira, hogy az oltóanyag biztosan bejusson. Arra vigyázzunk, hogy a felforrósodott karosszériaelemek és a kiáramló égéstermékek égési sérüléseket okozhatnak! Tűzoltáskor az oltókészüléket szakaszosan üzemeltessük!
Ne tévesszük össze a füstöt a gőzzel! Ha felforr autónk hűtővize, gőz alakjában tör elő a motorháztető alól. A füst sötét színű és magasra szállva oszlik szét, a gőz matt-fehér és egy-két méter magasságban eltűnik, elpárolog. Tűz esetén általában megállnak segíteni a közlekedésben résztvevők, így a tömegközlekedési járműveken, teherautókon, kamionokon kell lennie tűzoltó készüléknek.


Videó: Jurkovics Milán


Mitől gyulladhat ki egy jármű?

A korszerű gépjárművekben felhasznált anyagok egy része nem vagy csak nehezen gyullad meg, de természetesen nincsen éghetetlen autó. Ám vannak rosszul vezetett vagy nem kellően rögzített kábelek, amelyeknek a szigetelése kidörzsölődik, vagy egy forró alkatrésztől kiolvad, és vannak elöregedett üzemanyag-vezetékek, amelyekből kiszivárog és párolog a benzin, s ez minden előfeltételét megteremti a tűz keletkezésének. Az utólag, nem kellő szakértelemmel beépített vagy eleve gyengébb minőségű fogyasztók is veszélyforrást jelenthetnek.



Mit tehetünk a tűz megelőzése érdekében?

A rendszeres és szakmai szempontból kifogástalan felülvizsgálat, karbantartás szinte alapvető fontosságú. Ha valamilyen fogyasztót utólag akarunk beszereltetni – rádiót, ködlámpát, riasztót –, a munkát csak a gépkocsitípust jól ismerő szakemberre bízzuk, aki egyrészt eligazodik az egyre bonyolultabb elektromos hálózaton, másrészt gondoskodik arról, hogy a készülék esetleges meghibásodása ne veszélyeztesse a jármű teljes elektromos hálózatát.
Figyelmeztető jel, ha a jármű környezetében üzemanyag szagát érezzük, különös tekintettel a gázüzemű járművekre. Ez utóbbiakat nem ajánlatos pincegarázsban vagy szerelőakna felett parkoltatni, és otthoni tankolásuk PB-palackból a legveszélyesebb műveletek közé tartozik!
Érdemes odafigyelni a járműbe utólag beépített nem gyári – vagy gyári, de nem az adott típushoz tartozó – alkatrészekre is. Fontos, hogy a kipufogórendszer, a katalizátor, illetve a motor egyes alkatrészeinek beépítésekor a forró elemek ne kerüljenek túl közel a mellettük lévő egyéb elemekhez, mert azok a nagyobb hőterhelést nem viselik el, és megolvadnak, vagy akár ki is gyulladhatnak! Ugyanez a helyzet az autó utólagos tuningja esetén is.
A gyári rendszereket csak kisebb tartalékkal tervezik, az ezt meghaladó teljesítménynövelés során keletkező többlethőfejlődés vagy nyomásnövekedés szintén tüzet okozhat. Ezek a károsodások elkerülhetők, ha az átalakítást szakmailag felkészült műhelyben végzik.

Tűz az utastérben

Az elektromos meghibásodások mellett az utastérben legtöbbször a dohányzás miatt keletkezhet tűz, a kieső parázs ráadásul veszélyes manőverekre késztetheti a sofőrt. Parkoláskor a műszerfalon hagyott gázöngyújtó kánikulában képes felrobbanni. Ugyancsak veszélyes lehet a dioptriás szemüveg vagy folyadékkal töltött flakon és üveg is, mert a tűző napon hagyott autóban a „lencsék” által összegyűjtött napsugarak jó esetben is égésnyomot vagy helyi olvadást okoznak.
Minden tűz esetén értesítsük a tűzoltókat, hiszen akár a biztosítónk felé is szükséges lehet a szakvélemény, de a nem tökéletesen eloltott és magára hagyott autó ismét lángra kaphat!