2013. július 23., kedd

Főzzünk kukoricát!

Annyira egyszerűnek tűnik, mégis sok bonyodalmat szokott okozni, mert sokan sokféleképpen főzik a kukoricát. Keressük a legjobb recepteket! A nyertes vendégünk egy adagra.




Kezdjük a legelején: a vásárlásnál inkább a kisebb, zsenge csöveket vegyük meg, amik teljesen bele vannak burkolva a héjukba. Egy kis részénél nyissuk meg, és ha tejszerű lé jön ki a szemekből, akkor jó a kukorica. Sokszor lehet hallani olyat, hogy van aki órákon keresztül főzi. Teljesen felesleges, mert ha nem főtt meg a forrástól számított 20 perc alatt, akkor bizony másfél óra múlva sem lesz puhább.

Főtt kukorica

Alapanyagok: víz, kukorica (csöves), ízlés szerint só
A kukorica külső leveleit és bajszát leszedjük, majd az egyik felét egy lábas aljára tesszük. Erre helyezzük rá a kukoricákat, majd a maradék héjakkal lefedjük, annyi vízzel öntjük fel, amennyi ellepi. Lefedjük. Forrástól számítva 15-20 percig főzzük, csípjünk le egy szemet, így ellenőrizhetjük, hogy megfőtt-e már.
Lefedve hagyjuk 10 percig és hagyjuk is a vízben addig, míg el nem fogynak a kukoricák. Amennyit szeretnénk megenni, annyit szedjünk ki a lábosból és csak utána sózzuk.

Ön másként csinálja?
Küldje el nekünk: szegedpanorama @ gmail.com