2013. október 28., hétfő

Csere-bere program és életviteli előadások

Illés Réka Gabriella

Az Egy Ebéd Egy Esély Alapítvány újabb kezdeményezései

Az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány már rengetegszer bizonyította társadalmi felelősségvállalását. A Kapocs Ételbárban jutányos árú fogásokkal várják az éhesen finom ebédre vágyó embereket, ahol az ebéd ára mellett lehetőség van adományozásra is.



Az adományokból minden nap körülbelül 50 rászoruló gyermeknek biztosítanak ingyen meleg és laktató ebédet. Az idén megnyílt Közösségi Házban pedig a nyáron már tábort is indítottak a gyermekeknek meglehetősen kedvező áron.
Az elkövetkező hónapokban újabb lépéseket tesz az Alapítvány a szociálisan rászoruló emberek támogatására a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával (pályázati azonosító: NEA-TF-13-SZ-0460). Az Alapítvány a Vértói út 3. szám alatt lévő Közösségi Házában szociális csere-bere hálózatot alakít ki, hogy ezzel segítse a hátrányos helyzetben élők napjait. A cserehálózat lényege a már megunt, de még mindig jó állapotú ruhák, napi használati cikkek cseréjének lehetősége. Így az emberek anyagi ráfordítás nélkül juthatnak a mindennapi élethez szükséges és hasznos dolgokhoz.

A csere-bere programon kívül az elkövetkezendő másfél hónapban életviteli előadásokat is szerveznek, szám szerint 10 darabot. Ezzel szeretnék segíteni az embereket az életükben felmerülő problémák leküzdésében. Számos témakörben lesznek majd előadások, olyanokban, mint például fogyasztóvédelmi, érdekérvényesítési és nyugdíjbiztosítási kérdések, vagy a Munkaügyi Központ szolgáltatásainak és az SZKTT ESZI Tabán Családsegítő Közösségi Ház bemutatása is többek között. Az Alapítvány szeretettel vár minden érdeklődőt az ingyenes előadásokra.

A program

Október 28. (hétfő) 17:00
SZKTT ESZI Tabán Családsegítő Közösségi Ház bemutatása. Előadó: Boldogné Árva Anna
November 4. (Hétfő) 17:00
Fogyasztóvédelmi kérdések – érdekérvényesítés, banki hitelek. Előadó: Álb Anita
November 14. (Csütörtök) 15:00
Általános tájékoztató a Munkaügyi Központ szolgáltatásairól, tevékenységéről, képzésekről. Előadó Balázs Gitta
November 21. (Csütörtök) 17:00
A nyugdíjbiztosítás általános kérdései. Előadó: Baloghné Czirok Anikó
November 28. (Csütörtök) 17:00
„Gazdálkodj felelősséggel” – A környezettudatos háztartás és gazdálkodás. Előadók: Koha Roberta és Ábrahám Ferencné
December 4. (Szerda) 17:00
Fészek Nagycsaládosok Egyesületének bemutatkozása