Bertalan emlékmű – a felrobbantott szegedi múlt

2014. november 15-én lett volna 111 éves a szegedi Bertalan emlékmű, az a 25 méter magas obeliszk, mely az új híd felépítése előtt annak nyomvonalában az újszegedi töltésen állt. Az emlékművet Bertalan Lajosnak, a Tisza-szabályozás utolsó fázisát irányító vezető főmérnöknek az emlékére, 1903-ban állították kortársai és tisztelői. A „hálás” utókor 1976-ban robbantotta fel az emlékoszlopot...

Bertalan Lajos (Beremend, 1838. június 30. – Budapest, 1901. július 30.) mérnök, az Országos Vízépítési Igazgatóság tiszai osztályának vezetője volt. A bécsi műegyetemen tanult, majd 1858 és 1861 között részben magánmérnökként, részben mint Temes vármegye, később pedig a Sebes-Körös Szabályozási Társulat főmérnökeként tevékenykedett.

1881-től dolgozott a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumnál. 1887-ben műszaki tanácsossá nevezték ki. 1889-ben a földművelésügyi minisztériumhoz kerültek át a vízügyek, ekkor a dunai osztály, 1890-ben pedig a tiszai osztály vezetője volt.
Bertalan Lajos volt a 19. század legjelentősebb magyar vízépítési munkájának, a Tisza szabályozás befejezésének irányítója. Emlékére 1903-ban a a Tisza-völgyi Ármentesítő Társulatok Szegeden, az újszegedi Tisza töltésen hatalmas obeliszket állítottak, amelyet azonban felrobbantottak, Budapest XI. kerületében utca és emléktábla őrzi emlékét. Szeged második hídja 2001 óta az ő nevét viseli.

Az építés

A Bertalan emlékmű 46,24 m2 alapterületű, 25 méter magasságú építmény volt, amelyet Hennebique-rendszerű vasvázas betonból építettek. Az emlékmű középső részét alkotó csonkagúla alapterülete 7,56 m2, magassága 15 méter, a csúcsot alkotó gúláé pedig 1,5 méter.
Az emlékmű főtartóját négy darab 30/30 cm keresztmetszetű vasbeton pillér alkotta, amelyek egymás között és az architektúrával bordák segítségével álltak szerves kapcsolatban. Az obeliszk belsejében minden 4,5 méter magasságban merevítő összeköttetéseket – diaphragmákat – alkalmaztak. A csonkagúla 10 méter magasságban lévő lábáig a falak 10 cm, innen följebb 8 cm, s legfölül 6 cm vastagságúak.
Ez emlékművet minden alapkiásás nélkül egyenesen ráépítették a Tisza töltésére, csupán utólag töltötték föl körülötte a talajt mintegy két méter magasságra. Belsejét négy méter magasságig töltötték be földdel, a többi része üres maradt. Megépítéséhez – a különálló lépcsők nélkül – 70 köbméter vasvázas betont használtak föl, a beépített vas tömege 80 mázsa volt.
Az obeliszk egy méter magasságú lábazatának felületére, mind a négy oldalon hat fokból álló lépcsőzeten lehetett följutni. Az emlékmű külső felületét gránitszerűleg képezték ki koronás kalapáccsal megdolgozva. A posztamens négy oldalára 2,40×2,00 méteres csiszolt és fényezett fölirati táblákat helyeztek, az ezekbe vésett 35 cm magas betűket szokásszerűen be is aranyozták. A feliratok: „Bertalan Lajos mérnök emlékére”; „Kartársai és tisztelői”. A város felőli oldalra a bronz portrét helyezték, ami a háború alatt eltűnt.

Az avatás

A Bertalan emlékművet, melyet Zielinski Szilárd tervezett – 1903. november 15-én avatták fel ünnepélyes külsőségek közepette, Miklós Ödönnek, a Magyar Vízi Mérnökök Egylete elnökének vezetésével, negyven budapesti vendég, szép számban egybegyűlt kartársak és tisztelők jelenlétében.
Az akkori Magyarország második technikus emlékművéhez tisztán hazai anyagokat és termékeket használtak. Resicáról hozták a hengerelt rúdvasakat, a szükséges portlandcementet Beocsinból vették. Az építésen csak magyar munkások dolgoztak, akiket itt tanítottak be; működésüket az ugyancsak Zielinski tervezte budapesti népligeti víztorony építésével folytatták.
A kegyeletes célra tekintettel a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat a tetemes föld és parképítő munkálatokat ingyen teljesítette; az Arad Csanádi Egyesült Vasutak pedig ingyen szállította a betonhoz szükséges kavicsot. A közadakozásból összegyűlt 8000 korona sem fedezte az építő fölmerült költségeit.

Az emlékmű az 1970-es árvíz idején – Szeged régi fotói

A pusztulás

A hatalmas obeliszk a Tisza-part képének tájékozódási pontjává vált, jellegzetes emlékét az új híd építésekor, 1976-ban robbantották föl.
A városképet évtizedekig meghatározó vasbeton obeliszk a Tisza-völgyi Ármentesítő Társulatok mérnökkollektívájának kezdeményezésére létesült. Az új Tisza-híd – amely azóta Bertalan Lajos nevét viseli – újszegedi hídfőjében állt, 1976 júniusában robbantották föl, mivel a hídépítésnek az útjában volt.
A híd építésével Szeged és a Tisza part jelképpé nemesedett emléke tűnt el végleg. Pusztulásában is maradandónak bizonyult: fölrobbantása után is talpon maradt, éppen csak megroggyant talapzata, s kissé megdőlt. Végül erőgépekkel döntötték le.

A Bertalan emlékmű utolsó percei – Bozóki András felvételei

A pusztítás mérföldköve

2003. november 20.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
Egyéni képviselői indítvány sürgősséggel
Tárgy: Az Ármentesítés 100 éves emlékművének újraépítése
Szabó László képviselő

Szegeden a szocializmus pusztításainak sorában mérföldkő a Bertalan-emlékmű lerombolása. A város arculatát 73 éven át meghatározó emlékoszlop felrobbantására ugyanis nincs épelméjű magyarázat. A „szocializmus” szolid önkénye a múlt politikamentes értékeit becsülni nem tudván, végleg letörölte a város tiszai arculatáról ezt a jellemző színfoltot. Bárcsak remélhetnénk: nem végleg!
Bertalan Lajos a Tisza szabályozását – a lezáró munkaszakaszt – vezető főmérnök volt. A Bertalan emlékmű tulajdonképpen a töltésépítés emlékműve, így igen stílszerű, hogy a jól végzett munkában bízva, minden különösebb alapozás nélkül magán, a töltésen állt. Hogy miért állt útjában ez a sok tekintetben egyedülálló építéstörténeti műemlék a „városfejlesztő” vörös gépezetnek, az rejtély... Nem pusztították el világháborúk, nem billentették meg forradalmak, hát ledönti a „hídépítő béke”. A híd, illetve levezető útja éppen kerülhetett volna akár 10 métert, nem többet, és Szeged egyik jelképe ma is áll...
Az építő-tervező Zielinski Szilárd a vasbeton művészi mestere, de talán nem túlzás azt mondani, zseniális úttörője volt. Zielinski, a műegyetemi tanár egyebek között az első Magyarországi – a Margit szigetinél is régebbi –, jövőre 100 esztendős és máig is működő, vasbeton víztorony tervezője... Ez a remekmű is Szegeden áll, a Szent István téren.

Szeged Tisza partjának egykori képét meghatározó, sőt tájékozódási ponttá érdemesült obeliszk fogalomként élt a század derekán. Az úszók, fürdőzők, fiatalok és idősebbek a „Bertalantól” indultak lefelé „vízi fogózni”, vagy éppen csak „lecsorogni”. A halálra ítélt, „rossz állapotban levő” emlékmű robbantásakor minden környékbeli ház ablaka kitört, de az enyészetnek szánt menhír éppen csak megingott. Ahogyan Tóth Attila tudósította: „Pusztulásában is maradandónak bizonyult: fölrobbantása után is talpon maradt, éppen csak megroggyant a talapzata, s kissé megdőlt. Végül lánctalpas erőgépekkel döntötték le.”
Azután 1979-ben, igen stílusosan, emléktáblát avattak az elpusztított – a Szeged arcáról letörölt – emlékműnek. 2001-ben az emlékmű emlékére a „fél lábbal” a helyén álló „Új híd”-at a város vezetése Bertalan nevére keresztelte.

Ne legyen napirenden

2003. november 21.
Kardos János
irodavezető

Szabó László egyéni képviselő „Az ármentesítés 100. éves emlékművének újraépítése” tárgyában készített indítványának határozat tervezetével kapcsolatosan, kérem a Tisztelt Közgyűlést az alábbiak figyelembevételére:
1. 1976-ban a Bertalan obeliszk elbontását követően az emlékműről domborműves emléktáblát állítottak a helyén épült közúti híd újszegedi pillérén. 2000-ben lakossági kezdeményezésre Bertalan-híd elnevezést kapta a Tisza-híd.
2. A határozat 2. pontjában szereplő Képző- és Iparművészeti Lektorátus Köztéri szobor pályázatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma évente április-májusi beadási határidővel jelenteti meg, amely az emlékmű tervezett megvalósítása utáni időpont.
3. Szakemberek által készített költségvetés nélkül, nehéz megállapítani, hogy az emlékmű rekonstrukciójára elegendő 1.000.000,– Ft. Ugyanakkor Szeged Megyei Jogú Város 2004. évi költségvetésének elfogadása csak napokkal előzi meg a nevezetes évfordulót. Az emlékműre biztosított forrás csak a jóváhagyott költségvetésből használható.
4.) A Polgármesteri Hivatal szakirodáinak nem feladatköre egy közadakozás megszervezése és lebonyolítása.
Fentiek alapján úgy vélem, hogy Bertalan Lajos emlékét méltó módon ápolja Szeged városa. Az árvíz 125. évfordulójára tudomásom szerint színvonalas megemlékezésekkel és gazdag programmal készül önkormányzatunk és városunk kultúrájáért felelős intézményrendszere. A költségvetés és pályázati lehetőség a márciusi évforduló időpontja miatt bizonytalansági tényező. Ezért kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy Szabó László egyéni képviselői indítványát ne vegyék napirendre.

Gondolatok az elpusztított Bertalan emlékműről

Fejes Sándor
Újszegedi lakos

A Szegedi Híradó az emlékmű ünnepélyes keretek között megtartott avató ünnepélyéről írt cikkében azt írta, hogy „...A legmagyarabb folyó mentén hirdeti az obeliszk Bertalan Lajos maradandó érdemeit, melyet a vízszabályozás terén szerzett.”

Bertalan Lajos érdemei minden bizonnyal maradandóak, de az emlékére állított emlékmű sajnos nem lett ilyen maradandó, mert mindössze 3/4 évszázadnyi állása után elpusztították, nem háborúban, hanem békeidőben az új híd építése miatt. Sajnos Bertalan Lajos kortársai és tisztelői, meg az engedélyezők, nem voltak elég előrelátók, hisz a folyó másik oldalán ott volt már akkor a nagy árvíz után újjáépült Szeged nagyobbik körútja, arra várva, hogy a folyón átívelő hídon folytatódva valaha egyszer tényleg körút legyen – mert így csak „félkör”-út lehetett – s pont ennek nyomvonalába állították fel ezt az igazán grandiózus emlékművet.
Itt most csak mellékesen említem meg, hogy ez a városrendezői előrelátás hiánya úgy tűnik később is előfordult városunkban, mert az árvízi emlékművet pedig a Tisza Lajos körút déli végének a nyomvonalába helyezték mindössze 25 évvel ezelőtt. Sajnos annak a veszélye egyenlőre nem áll fenn, hogy az emlékmű útját állja egy építendő új hídnak, de talán majd egyszer unokáink építenek oda is egyet. A kérdés persze az, hogy miért kellett ennek a, szerkezeti kialakítását tekintve is figyelemre méltó, vasbeton építménynek elpusztulni, mely – a Szent István téri víztorony tervezője – Zielinski Szilárd alkotása, aki Magyarország első műszaki doktoraként a vasbeton építészet igen jeles úttörője volt, s alkotása nagyobb megbecsülést érdemelt volna.
Ha az emlékmű útjában volt a híd építésének, kérdés, miért nem helyezték át.

Ez különösen akkor vetődött fel bennem amikor megismertem a mintegy 3500 éve készült egyiptomi Luxor templom bejárata előtt álló két obeliszk egyikének a sorsát. Ezt a 22,5 méter magas 227 tonna tömegű obeliszket 1831-ben az egyiptomi szultán nekiajándékozta Franciaországnak, s a franciák – 150 évvel a Bertalan emlékmű elpusztítása előtt – fogták és elszállították Párizsba, ahol 1836-tól a Concord tér ékessége.
Akik a mi obeliszkünk elpusztítását választották a legfeljebb 20 méterre történő áthelyezése helyett úgy tűnik nem fogadták meg Széchenyi István azon intelmét, hogy a jelent csak a múlt megbecsülésén lehet felépíteni. Kétségtelen, hogy amit akkor építettek – a szocializmust – nem is sikerült felépíteni.

Forrás: ujszeged.hu, Magyar Életrajzi lexikon, Wikipedia, szoborlap.hu